Ha őz lennék, szabad lennék, könnyű szívem elvinne messzire.
Ha őz lennék, te vadász lennél, irigyelnéd szabad életem. Üldöznél, hajtanál még tiéd nem lenne egészen.
Eltalálnál, sajogna, fájna, vérző szívem talán meg is állna és nem lennének többé álmaim.
Nem vagyok őz és te nem vagy vadász, mégse hallod szavaim. Közeledésed nem tiszta szándék és tetted újra és újra megölik amim van: jelenem, jövőm, álmaim.
Vadásztól választ ne várj, te vad, hisz nem számít neki életed. Vérző szívvel hiába vársz: reményt, vigaszt, életet.
Ne kiálts, ne üvölts, hogy csak kérlek ne bánts. Hiába, a vadász nem hallja meg. Jobb dolga is van mint rád figyeljen, boldogan éli az életet.
Neked marad a magány, a fájó némaság, a semmibe kiáltott szavak, a keserű csüggedés, és a szeretetlen lét. Egy körbezáró börtön, amiből nincs kiút, hát megint csak ez maradt.
És ha én mégis újra őz lennék megint, te újra üldöznél…
Így veszed el lassanként, halkan, némán, darabokban, észrevétlenül az én álmokkal teli életem.
Füzetlapok 