Egyre lassabban és halkabban olvasok, hátha hamarabb alszol el. De elfogalalt vagy, számolsz magadban. Számolod a fákat, számolod a bokrokat a képen. Ezt az új tudásod gyakorlod.
Bizony, a számolás is fárasztó. Egyre nagyobb levegőt veszel, nyugodt a légzésed. Ma két és fél mesényire voltál fáradt. Elaludtál. Végre.
Pihensz, és az arcod még ilyenkor is vidám. Szeretem nézni a vonásaidat. Nem sok helyet hagytál nekem, azon a kicsin kell elférnem. Sokat forgolódsz, még ilyenkor is a világot járod. Álmodban is felfedezel.
A kis buksid nyomja a bordám. Vajon neked így kényelmes? Vagy csak megnyugtat a szuszogásom?
Engem a tiéd igen. Héj, hová tűntél? Ó, hát itt vagy a lábamnál. Hogy másztál le oda? Olyan mélyen alszol, észre sem veszed, hogy visszateszlek a párnára.
Lassan én is elalszom újra. Végre egyre mélyebb álomba zuhanok. Ekkor valaki csengő hangon a fülembe súgja: “Keki, keljünk!”
Újra reggel van, a hajnali nap apró sugara is beköszön az ablakon.
Füzetlapok 