Nem tudom hogyan kerültünk ide. Te meg én. Tegnap még utánam rohantál, el akartál köszönni. Nem értettem, miért fontos ez neked, hisz mondtam, hogy reggel korán jövök. Mindig ez az aggódás, hogy valami baj ér! Mégis milyen baj? Engem semmi baj nem érhet.
Itt vagyok, ahogy ígértem. De te már nem vagy itt. Pedig látlak, fekszel a hideg padlón. Halott vagy. A szemeid nyitva vannak, de nem nézel velük. Eltűnt rólad az élet színe.
Odakint köd van, sűrű köd. Vajon akkor is az volt, amikor jöttem? Nem emlékszem, olyan távolinak tűnik, pedig nem sok idő telt el. Fél óra, egy óra? Vagy talán másfél? Lehet hogy csak percek.
Vajon érezted tegnap, hogy ma megszűnik a szíved dobogása? Érezted, hogy menni szeretne a lelked?
A rádkötött gép szüntelen adja az utasítást egy idegen embernek, hogy kezdje meg az újraélesztést. De hisz már megkezdte. Már régóta csinálja. Fáradt.
Vajon hol vagy? Az a test amit látok az otthonod még? Vagy fentől is hívnak? Nem tudod merre menj? Van-e még dolgod itt lent?
Mi itt vagyunk, várunk rád.
Becsukódik a szemed és dobban a szíved.
Füzetlapok 